Pontosan egy éve, nyálkás januári délutánon várakoztam az Oktogonnál arra, hogy meghalljam a merőleges forgalom zaját a zebránál. Utálom ezt a csomópontot, kiszámíthatatlan síkok, nem egyértelmű kanyarodási megoldások, szóval nagyon kell figyelni. Nem szoktam segítséget kérni, de most jól esett, hogy egy nő rákérdezett, megyek-e vele. Megfogtam a könyökét, átértünk. Már mondtam volna, hogy köszönöm, meg hogy szépeket, meg hogy egy élmény volt, amikor hallhatóan izgulva a fülembe súgta:

- Felpróbálnálak, vakocska!

Nyuszi vagy! – szóltam utána kapásból, mert persze már ki is csúszott a kezem alól, léptei egyre távolodtak.

- Hát, tényleg! – hallottam még. Elmentében fel is kacagott. Kinevette a saját gyávaságát.

Továbbindultam, bementem az Írók Boltjába, elrendeztem az ottani ügyemet. Ahogy újra az utcán álltam, hozzám lép valaki.

- Szia! Az előbbi nyuszi vagyok.

- Szervusz, előbbi nyuszi. Parancsolj velem.

- Itt lakom a Zeneakadémia mellett.

- Akkor menjünk gyorsan.

Újra megfogtam a könyökét, megindultunk. Nekem hatalmas vibrálás kezdődött a gyomromban, a szívem pedig úgy kitágult, mintha egy lufit fújtak volna föl benne. A legfölöslegesebb gondolatok jártak a fejemben: milyen jó, hogy reggel borotválkoztam, hogy nem fecske van rajtam, hogy egy órája mostam fogat. Őrület, őrület, amit csinálunk! Elrablóm egy szót sem szólt, némán ment fél lépéssel előttem, én pedig örültem, hogy lám, nem okoskodik kéretlenül, vigyázz, padka, most jobbra fordulunk, most lépcső jön, hanem érti, hogy egy vaknak elég a fehér bot meg a másik könyöke, hogy hibátlanul elnavigáljon a hepehupás belvárosi utcákon.

A legalapvetőbb adatokon kívül semmit nem tudtam meg róla. Nő. Kora hang alapján harminc és negyvenöt között bármi lehet. Elég magas, mert szuszogását kicsivel a fülem alatt hallom. Könyökén van fogás, tehát – szerencsére! – nem csontos alkat. Járás közben amúgy is rázkódtunk, de úgy érzékeltem, enyhén remeg. Én egészen biztosan remegtem. És nem enyhén.

Bementünk egy kapun, föl a félemeletre, lift indult a magasból. Beszálltunk, elengedtem a könyökét. Két tétova, megszeppent ovis. Egy bátorító mosolyt küldtem a semmibe, ő erre végigsimított a kézfejemen.

- Borisz vagyok.

- Ildi. Szia.

- Szia, Ildi. Örülök.

- Én is.

Ildi lakása: kicsi és jó illatú. Az előszobában üggyel-bajjal fér el két ember, így lesegítettem róla a kabátját, megvártam, amíg kibújik csizmájából, csak azután kezdtem vetkőzni. Egy szobából öblítőszag áradt, biztosan ott szárad a mosott ruha. Álldogáltunk a jó melegben.

- Én megyek pisilni. Itt a következő ajtó a fürdőszoba, ha gondolod…

- Gondolom. Majd jössz te is?

- Ühüm.

Itt sem lehetett volna csárdást járni, a zuhanykabin elfoglalta a felét. Mosdó, tükrös szekrényke és egy mosógép, meg fél négyzetméter szabad tér. Levetkőztem, ruháimat összehajtogatva a mosógépre raktam. Vigyáztam, hogy az alsónadrágomat ne felülre tegyem, gondosan elrejtettem a póló és a pulcsi közé. Beszálltam a zuhanyzóba, hátrébb álltam és megnyitottam a kart. Próbálgattam a víz hőmérsékletét, tusfürdőt vagy szappant kerestem. A csobogáson túl is hallani lehetett, ahogy leöblítik a vécét.

Mikor Ildi rámnyitotta a kabin ajtaját, én már jól bevizeztem magam. Hátrébb álltam, hogy ő is a rózsa alá férjen, és dobogó szívvel vizet simogattam végig a vállán.

- Behunyod a szemed? Tudod, egyenlő esélyek, meg minden.

- Már régen behunytam.

- Gyűjtöd a jó pontokat, hallod-e – mondtam, és csak simogattam gömbölyű vállát, vastag karjait. Ő is a karomon tartotta a kezét, de hamar átcsúszkált a mellkasomra, a nyakamra.

- Tisztálkodjunk.

- Jó, tisztálkodjunk.

Zselét nyomtam a tenyerembe, szappanozni kezdtem Ildi átmelegedett, nedves bőrét. Úgy fordultunk, hogy most rám folyjon a víz, ő pedig hagyta, hogy finom, kíváncsi mozdulatokkal habosítsam. Magas volt és erős, húsa feszes, derekán sodorgatásra termett mentőöv. Közepes, lefelé tartó mellein megkeményedtek a bimbók, és amikor széles csípőjéig értem, teljesen kiszáradt a szám.

- Dagi vagyok – mondta zavartan.

- Nem szeretem a csontzenét – válaszoltam, és ajkammal megkerestem kemény ajkát.

Csókolózva öleltük egymást a víz alatt, minden tartózkodásunk a lefolyóban landolt. Ildi is nekilátott, hogy felfedezzen, de ő mellkasom, hónaljam után rögtön a hasam alját kezdte szappanozni. Büszkén, elvarázsoltan dagadoztam, vibrált a csunyám macimancsában. Szorosan tartottuk egymást, én széles hátát és fenekét simogattam, ő pedig szorított, szorított magához. Végre én is lenyúltam a lába közé, és megkönnyebbülve túrtam a dús szőrzetbe: Ildi tökéletes!

- Én vagyok a legszerencsésebb vakocska a világon! – súgtam ajkai közé.

- Azt te még nem is tudod, mennyire – válaszolta, és ujjai újra rámarkoltak leszakadni készülő kolbászkámra. Kinyitotta a kabin ajtaját, papucsába lépett, és gyengéden húzott rajtam egyet:

- Gyere!



Ha szeretnél még több szextörténetet olvasni, kattints ide!

Szintén az interneten ismertem meg egy bp-i hölgyet, akivel már az eslő találkozás után az ágyban kötöttünk ki. Igazából semmi extra, bár minden megtörtént, aminek ilyenkor meg kell történni.

Pár hét múlva ismét B...

Jenny és Samantha jó barátnõk voltak, régóta ismerték egymást, és szinte testi-lelki barátnõk voltak. De csak szinte, legalábbis addig a napig, amikor fitness után elmentek szaunázni. Sokszor látták már egymást meztelenül, de mindi...

Bár tudtam persze, hogy sokan rossz szemmel néznének rám, ha kitudódna, mennyire vonzódom a barátnőm apjához, szerintem nem volt ebben semmi különös. A korombeli fiúk a gimiben szörnyen komolytalanok, gyerekesek, sőt bárgyúak voltak,...

Kihasználva a jó időt elhatároztuk, hogy futni megyünk. Felvette a feszülős nadrágját, mely frankón kiemeli formás, izmos lábait, kemény kerek fenekét, a fekete sport melltartóját, rá egy fekete, kapucnis futós felsőt. Én is szép...

Egy fárasztó nap után hazafelé tartottam és már alig vártam, hogy a kedvesem karjaiban pihenjek. Ez a nap egy különleges nap volt a számunkra. Pont tíz éve volt, hogy megpillantottuk egymást egy igen unalmas bulin. Míg hazafelé tartott...